Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537
Főoldal | E-mail | www.temie.hu

Jótevő Közösség az „ADNI JÓ” adomány gyűjtési akcióban

2016.06.21.-én a kiskunfélegyházi Boldogságklub adományosztással egybekötött rendezvényt tartott, amit adománygyűjtő akció előzött meg. A kezdeményezés keretében 44 embernek tudtak segíteni, adományokat átadni.

 

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságprogramja 2014-ben indult, melynek megálmodója és elindítója Bagdi Bella életmódfejlesztő énekesnő, aki az alapítvány elnöke is egyben. A 10 hónapos Boldogságprogram, Dr. Sonja Lyubomirsky boldogságkutató tanulmányára épül, mely tudományosan is alátámasztja a boldogság tanulásának a képességét.
Az alapítvány küldetése, hogy segítse és fejlessze az emberek testi-lelki-szellemi életét, mindennapi útmutatást adjon ehhez, és olyan tudatos, pozitív cselekedetekre ösztönözzön, hogy jobb és boldogabb legyen ez a világ
A program gyakorlói, minden hónapban más és más téma alapján tanulják és fejlesztik saját magukat, miközben havi egy alkalommal a Boldogságklub találkozókon megbeszélik a tapasztalataikat, és felkészülnek a következető hónap adott témájára. Ezek a találkozók létrehoznak egy összetartó közösséget, barátság alakulnak ki, és sok együtt töltött közös program élményét adják. Az országban már több mint 100 Jobb Veled a Világ Boldogságklub működik, melyek száma folyamatosan növekszik. Ezek a klubok az alapítvány küldetését követve nemcsak a kis közösségükön belül segítik egymást, hanem az adott településük, városuk rendezvényein is önkéntesen részt vesznek, segítenek a környezetük és a körülöttük élő emberek életén. (Adományoznak rászoruló családoknak, a betegeket látogatnak kórházakban, ölelést osztanak, fogyatékos gyermekekhez, egyedül álló beteg emberekhez mennek, idősek otthonába látogatnak el, hogy egy kis örömet és boldogságot adhassanak. A jó cselekedet és a szeretet az, amit tovább adnak, mert erre minden embernek szüksége van a világon.
A kiskunfélegyházi Boldogságklub a Boldogságprogram legelején csatlakozott, és kiemelkedően, tevékenyen részt vesz az alapítvány küldetésének a továbbításában. Több alkalommal szerveztek adománygyűjtést családoknak, mert a legkedvesebb boldogságfokozó gyakorlatuk a „Jó cselekedet gyakorlása,” És mivel jót cselekedni bármikor lehet, nemcsak karácsonykor, ezért egy nagyszabású adománygyűjtési akciót szerveztek, melynek az „Adni jó” elnevezést adták. A Kapocs Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény közreműködésével gyűjtöttek 19 család részére tartós élelmiszer adományokat, gyermek, felnőtt ruha, cipő adományokat, játékokat és könyveket. Fantasztikus ereje lett ennek a gyűjtési akciónak, hiszen a város lakói egymás után csatlakoztak ehhez a nevezetes eseményhez, felajánlva saját adományaikat is. A boldogságklub nagyon lelkesen készült és izgatottan várta, hogy milyen lesz a fogadtatása az eseménynek.
Az adományok ünnepélyes átadásra a Boldogságklub meghívta a családokat, melynek a helyszínét a Kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Ház adta.
Az intézmény igazgatója, egyben a rendezvény házigazdája Rókus Tibor Úr lelkesen támogatta az eseményt, melyre június 21-én került sor.
Jelen volt a Jobb Veled a Világ Alapítvány vezetősége: Bagdi Bella Elnök, Diósy Tamás kuratóriumi tag, valamint az alapítvány képviseletében: Petőné Honvári Joli a Boldogságóra program vezetője és koordinátora, Hadrévy Borbála Cecília program koordinátor, Grófné Czere Anikó az országos klubok koordinátora, a kiskunfélegyházi Boldogságklub vezetője, a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézet képviseletében Szűcs Ottóné intézményvezető helyettes.
Egy kis műsorral kedveskedtek a meghívottaknak, majd megvendégelték sütivel és tortával a jelenlévőket. Ezután következett az adományok kiosztása. Ajándékba még mézeskalácsból készült Jobb Veled a Világ feliratú szívecskéket, a gyermekek pedig léggömböt is vihettek örömmel haza. Nagy boldogság volt látni az örömtől csillogó szemeket és az ajándékokkal megtelt kezeket. Hálával telten és mosollyal az arcukon távoztak a családok, a búcsúzáskor egymás után hangoztak a következő szavak: JOBB VELED A VILÁG!

 

 

 







Legfrissebb programjaink

Zumba Anitával

Zumba Anitával


Láng Művelődési Központ (Budapest)

Tanfolyami órák : hétfő-szerda 17.00-18.00 óra. 6-18 éves korosztálynak. További eészletek a plakáton.
bővebben
Világjárás Csóka Gézával

Világjárás Csóka Gézával


VOKE Arany János Művelődési Ház (Győr)

Atz előadás sorozat részletes időpontjai a plakáton olvashatóak . A BELÉPÉS INGYENES! (VOKE) Arany János Művelődési Ház (Szárnyaskerék épülete) Info: www. vasutasmuvhazgyor. hu - Tel: (96)-312-446
bővebben
Ezékiel könyve

Ezékiel könyve


VOKE Arany János Művelődési Ház (Győr)

OLVASSUK EGYÜTT! Péntekenként, 1730 órakor. Bibliai olvasókör vezetője: Oláh László
bővebben
Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537