Beszámoló a II. Vasutas Kispályás Labdarúgó Tornáról
A miskolci VOKE Vörösmarty Művelődési Ház 2013 decemberében hagyományteremtő
céllal, első alkalommal rendezte meg a Vasutas Kispályás Labdarúgó Tornát. 2014. december
20-án került sor a folytatásra, ez alkalommal hét csapat jelentkezett a versenyre.
A verseny helyszínéül a kiváló adottságokkal rendelkező Miskolc Egyetemi Körcsarnok
szolgált, ugyanúgy, miként az első rendezvényen is.
A fővédnök és házigazda az idén a Rail Cargo Hungária Zrt. volt, mint címvédő.
Résztvevő csapatok: Rail Cargo Hungaria, Orosz team, Szerencs, Füzesabony állomás,
Utazók Miskolc, MOSZ Miskolc, Múlt Század.
Reggel 8 órakor kezdődött meg a torna, a csapatvezetők egyeztetése alapján körmérkőzéses
formában került megrendezésre az esemény. Az idén is nagyszerű körülmények között
zajlottak le a mérkőzések 2x10 percben, az MLSZ kispályás Labdarúgó Bizottság által
országosan elfogadott játékszabályai alapján.
Gőz Brigitta a Vörösmarty Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a résztvevő csapatokat, az
ő megnyitója után indult útjára a labda. 9 órától folyamatosan nagyszerű, változatos és
gólokban gazdag mérkőzéseket láthattak a nézők és a csapatok egyaránt. A tavalyi győztes
Rail Cargo focistái jó mérkőzéseket játszottak, de az idén nem volt szerencséjük. Nagyon sok
helyzetet dolgoztak ki a fiúk, de azokat rendre ki is hagyták, így csak a hetedik helyen
végeztek. Az Utazók M. csapata a torna elején jól játszott, de a végére elfáradtak fiúk, így
meg kellett elégedniük az hatodik hellyel. A Füzesabony állomás gárdája elsősorban a jó
kapusteljesítményének köszönhetően szerezte meg az ötödik helyet. A Szerencs csapata hozta
a tőle megszokott formát, erős mérkőzéseket játszottak, így a negyedik helyig jutottak el.
A dobogó minden fokáért nagy harc volt, a második és a harmadik helyezés az utolsó
mérkőzés utolsó percében dőlt el. Döntetlen volt az állás, mely az Orosz Team csapatának a
harmadik helyhez volt elég. Végig kiélezett parázs hangulatú küzdelemben született meg ez
az eredmény. A Múlt Század csapatának jó teljesítménye a dobogó második fokára emelte a
munkahelyi és baráti társaságot. A MOSZ hozta az évek óta tartó formáját és minden
mérkőzésén 3 pontot szerzett, így nyerte meg a tornát.
A gólkirály hét góllal a MOSZ csapatából Péderi Sándor lett.
Minden csapat jelesre vizsgázott, mert a mérkőzéseken az utolsó percig hajtottak, küzdöttek.
A siker sajnos mindig csak egy csapatnak kedvezhet és ez az idén a MOSZ gárdája volt.
Természetesen senki sem távozott üres kézzel, ugyanis az eredményhirdetésen minden csapat
oklevéllel, serlegekkel és a fővédnök Rail Cargo Hungária által biztosított ajándékokkal
térhetett haza. A díjakat Gőz Brigitta Igazgatónő adta át valamennyi csapatnak.
Az évente megrendezendő fordulóknak más-más vasúti terület lesz a fővédnöke és
házigazdája, mely tisztet a következő évben a 2014. évi nyertes MOSZ látja el.
Gratulálunk a győzteseknek!
![]() | ![]() |
Legfrissebb programjaink
Díjmentesen megtekinthető 2023.12.02-2024.01.31. között a Láng Művelődési Központ földszintjén. Cím : 1139 Budapest, Rozsnyay utca 3.
bővebben