Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537
Főoldal | E-mail | www.temie.hu

43.versünnep Salgótarjánban

Ez évben november 30-án rendezte meg a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ Egyesület a Váci Mihály nevét viselő Városi Vers és Prózamondó Versenyt a helyi önkormányzat támogatásával. Immár a 43. volt ez versünnepeik sorában. A jelenlévők jóleső érzéssel látták és hallgatták a lelkes fiatalokat, akik két verssel is felkészültek erre a népszerű, hagyományápoló rendezvényre. S bár a nagy múltú egyesület nehéz működési körülményei nem tették lehetővé, hogy régi székhelyükön rendezzék meg ezt a jelentős, a város összes általános és középiskoláját érintő eseményt, a Bányász Kohász Dalkör fellépése és lélekmelengető dalai elvitték egykori intézményük - az acélgyári kultúrház - hangulatát és üzenetét az új helyszínre is. A zsűri tagjainak most is nehéz volt kialakítaniuk a nyertesek sorrendjét a sok tehetséges fiatal között. Végül mégis közmegelégedésre kerültek kiosztásra az értékes díjak, a könyvvásárlási utalványok, az oklevelek és az egyesületi vándorserleg is. Az iskolák közti versenyt és a rendezvény vándorserlegét az idén a karancsaljai Mocsáry Antal Általános Iskola és a Bolyai Gimnázium nyerte el. A 136 éves egyesület ez úton is megköszöni valamennyi támogatójának, - köztük a TEMIE-nek is - a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak ezt az újabb szép versünnepet!







Legfrissebb programjaink

MATHEIKA GÁBOR AKVARELL KIÁLLÍTÁSA

MATHEIKA GÁBOR AKVARELL KIÁLLÍTÁSA


Láng Művelődési Központ (Budapest)

Díjmentesen megtekinthető 2023.06.30-ig a Láng Művelődési Központ földszintjén. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!
bővebben
Gyermeknap

Gyermeknap


VOKE Arany János Művelődési Ház (Győr)

2023. május 27. 10:00
Bábszínház, játszóház, mackómozi. Mimden gyermek ajándékot kap.VOKE Arany János Művelődési Ház (Révai utca 5-10 Szárnyaskerék épülete). Minden érdeklődőt szeretettel várunk ! További részletek a plakáton.
bővebben
Horváth János festőművész tárlata és könyvbemutatója

Horváth János festőművész tárlata és könyvbemutatója


VOKE Arany János Művelődési Ház (Győr)

2023. május 19. 18:00
A kiállítást megnyitja: Babos Ágnes - festőművész Közreműködik: Bella Dániel - zongoraművész Az est védnöke: Horváth Csaba - Vasutasok Szakszervezete A tárlat megtekinthető: 2023. június 12-ig, 10-17 óráig.
bővebben
Területi Művelődési Intézmények Egyesülete
Közhasznú Szervezet | 1119 Budapest, Fehérvári út 47. | Telefon: 06-1-203-3868 | Mobil: 06-30-510-7537