KPVDSZ Művelődési Ház Tatabányai Nyugdíjas Klubok Találkozója
XI. alkalommal rendezte meg a KPVDSZ Művelődési Ház a Tatabányai Nyugdíjas Klubok Találkozóját. A rendezvényre októberben került sor, az Idősek Hónapja keretében. Zsúfolásig megtelt a rendezvénynek helyet adó Kereskedelmi Szakközépiskola aulája. A városban működő 30 nyugdíjas klub kapott meghívást külön keretszám szerint a találkozóra, mert Tatabányán több, mint 3000 fős a nyugdíjas klub taglétszám. A KPVDSZ Művelődési Ház 2002-ben azzal a céllal indította ezt a rendezvényt, hogy a városban egymástól viszonylag elszigetelten működő közösségek vezetői és tagjai találkozzanak egymással, tapasztalatot cseréljenek. Nagyon fontos szempont, hogy a klubtalálkozót minden évben megtisztelik a város vezetői, és a képviselő testület tagjai. Az ünnepi megnyitót Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere tartotta, aki elismerően szólt a nyugdíjas klubok munkájáról, a fontos szerepükről városunk építésében. Kérte a véleményüket Tatabánya fejlesztési programjához a 2014-2020-as időszakra. A klubtalálkozón már hagyomány, hogy több nyugdíjas közösség bemutatkozik. Így történt ez most is, ahol hét klubvezető adott tájékoztatást klubja munkájáról. A klubok nevében megköszönték a város vezetőinek, a jelenlévő Schmidt Csaba polgármesternek és Bereznai Csaba alpolgármesternek, és rajtuk keresztül a város önkormányzatának azt a támogatást, amelyet a nyugdíjasoknak nyújtottak. Kovácsné Hetényi Mária, a rendezvény házigazdája elismerően szólt a nyugdíjas klubvezetők lelkiismeretes és önkéntes munkájáról, amelyet társaikért végeznek. Fontosnak tartotta a nyugdíjas klubok vezetőinek két éve megalakított Klubvezetők Klubjának működtetését is, mert így rendszeres és folyamatos az együttműködés a nyugdíjas közösségek között. Lukács Zoltán országgyűlési képviselő beszédében szintén a közösségek fontosságáról beszélt. A programban közreműködött a Berek Dalkör, Czékmányné Nokta Zsuzsa, az ESZI Újvárosi Nyugdíjas Klubjának vezetője, valamint a Bárdos Gimnázium tanulói. Bereznai Csaba alpolgármester pohárköszöntőjében kedves metaforával illusztrálta a generációk közötti kapcsolat fontosságát. Hagyomány, hogy a városi klubtalálkozó a Bányász himnusz közös éneklésével zárult, amely a résztvevők szívén kívül az aulát is betöltötte.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |