Az idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a salgótarjáni AKKORD Kohász Fúvós Kisegyüttes azt a zenei tábort Balatonkenesén, ahová évről évre családostól mennek el és töltik meg érdekes, változatos zenei és közösségi programmal ottlétüket a népszerű salgótarjáni fúvószenészek. Az együttes évek óta jó kapcsolatot ápol a balatonkenesei Kultúra Házával és az ottani kultúrát támogató és kedvelő közösségekkel. Idei rendezvénysorozatuknak a BALATONI KAPUNYITÓ címet adták, mely programokból kiemelkedett a Makovecz Imre által tervezett siófoki evangélikus templomban adott koncertjük, a „Zenei Áhítat”, a Kultúra Házában tartott kiállítás-megnyitón való közreműködésük, valamint a balatonkenesei szabad strandon adott térzenéjük. Az idei tábor közösségi mottója azonos volt a tavalyival: „Előttem az utódom”. A 32 éves AKKORD zenei táborában az idén immár az alapítók harmadik generációja, az unoka is megjelent a közreműködők között. Az együttes 10 muzsikusából 4 fiatalkorú, kettő pedig Németországból jött haza, hogy együtt muzsikálhasson szeretett, családias zenei közösségével a magyar tenger partján.

![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
Legfrissebb programjaink
Angol tábor . Ismeretterjesztés, szókincsfejlesztés, egyéni és csapatjátékokkal. További információk a plakáton.
bővebben
Et Vie Danse táncgála . VOKE József Attila Művelődési Központ, 2120 Dunakeszi, Állomás sétány 17.
bővebben